ÁTMENETI HÁZIREND KIEGÉSZÍTÉS MÁJUS 25-TŐL

A szülőkkel való személyes kapcsolattartás minél kevesebb legyen, éljünk továbbra is az on-line lehetőségekkel. Mindannyiunk érdekében elvárható a felelős viselkedés, ezért csak egészséges gyermek és felnőtt legyen az intézményben.
ÉRKEZÉSKOR ÉS TÁVOZÁSKOR A SZÜLŐ AZ AJTÓBAN ADJA ILLETVE VESZI ÁT A GYERMEKÉT.
ÉRKEZÉSKOR A GYEREKEK SZAPPANNAL KEZET MOSNAK.
TÖRÖLKÖZŐT NE HOZZANAK, PAPÍRTÖRLŐT HASZNÁLJANAK .
Csak a legszükségesebb tárgyak kerüljenek be az intézménybe, ezeket amennyire lehet, fertőtlenítsük le. (pl. alvós játék, pizsama, stb.) Sajnálatos, de most nem ajánlatos a puszi, simogatás, ölelés, egyéb közvetlen érintkezési forma mellőzése. Helyette dicsérjünk, meséljünk, beszélgessünk sokat a gyerekekkel.
A DOLGOZÓKNAK MASZK ÉS KESZTYŰ HASZNÁLATA JAVASOLT.

OTTHONI ENNI- INNI VALÓT, JÁTÉKOT NE HOZZANAK A GYEREKEK.
JÁTÉK KÖZBEN PRÓBÁLJUK EGYMÁSTÓL TÁVOLABB TARTANI ŐKET. Az asztalok, ágyak egymástól távolabb vannak elhelyezve.
A CSOPORTSZOBÁBAN ELEGENDŐ KÖNNYEN FERTŐTLENÍTHETŐ JÁTÉK VAN. MÁSIK CSOPORTBÓL JÁTÉKOT NEM HOZUNK ÁT.
GALÉRIÁRA NEM MEHETNEK FEL A GYEREKEK .
TORNATEREMBE CSAK NAGYON ROSSZ IDŐ ESETÉN MEGYÜNK.
NAPONTA TÖBBSZÖRI KÉZMOSÁS KÖTELEZŐ.
FOGMOSÁS NINCS.
Az udvari élet kiemelt fontosságú lesz az elkövetkezendő időszakban. Az udvari játéktevékenységek tartalmi és módszertani vonatkozását fejlesztjük, az eszközöket folyamatosan fertőtlenítjük. Minél többet tartózkodunk a szabadban, sokat szellőztetünk .

A CSOPORTSZOBÁBAN , ÖLTÖZŐBEN GYAKORI A FERTŐTLENÍTÉS.
A koronavírus miatti megbetegedések száma hivatalos adatok szerint csökkent, ennek ellenére az elkövetkezendő időszakban nem javasolják az iskolába menők hagyományos búcsúsztatását, és hasonlóan nem ajánlott az elmaradt rendezvények pótlása sem ebben a nevelési évben. Ez nem zárja ki a meghitt körülmények között történő elköszönést, melyet majd augusztus végén szervezünk meg. Amennyiben az óvoda munkatársa a gyermeken bármilyen betegség legkisebb tünetét tapasztalja, haladéktalanul köteles értesíteni a szülőt, és a szülő köteles elvinni az óvodából a gyermeket.

Olasz,2020. május 25.

Lévai Anikó óvodavezető


NEMZETI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT
Tájékoztatás a kötelező bölcsődei és óvodai ügyelettel kapcsolatos
járványügyi szabályokról


A 2020. április 30-án hatályba lépett a veszélyhelyzet során a gyermekek napközbeni
felügyeletével kapcsolatos intézkedésekről szóló 152/2020. (IV. 27.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján a rendkívüli szünet idejére a polgármester köteles megszervezni a
bölcsődés és óvodás korú gyermekek napközbeni felügyeletét.
A koronavírus járvány terjedésének megelőzése érdekében az ügyeleti ellátás során is be kell tartani a Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK) által a koronavírus járvánnyal kapcsolatban kiadott, a www.nnk.gov.hu honlapon közzétett útmutatóban foglaltakat, mely szerint:
– A személyi higiénére fokozottan kell figyelni.
– A fertőzés megelőzésének legfontosabb módja a gyakori, alapos szappanos kézmosás.
– A gyermekeknek tanítsák meg az úgynevezett köhögési etikettet: papír zsebkendő használata köhögéskor, tüsszentéskor, a használt zsebkendőt ki kell dobni, majd kezet kell mosni.
– A vizes egységekben a kézmosás és kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítani kell, a gyermekek ezek használatát felnőtt ellenőrzésével végezzék.
– Kerülni kell a szokásos érintkezési formák közül a kézfogást, puszit.
– Szellőztessenek gyakran.
– A koronavírus lipid burokkal rendelkezik, így a legtöbb, egyfázisú tisztító-, fertőtlenítőszer hatásos ellene. Takarításhoz virucid hatással rendelkező készítmények használata javasolt.
– A gyermekek által használt játékok, eszközök napi fertőtlenítő tisztítása javasolt.
– Kiemelten fontos és napjában többször is fertőtleníteni kell azokat a felületeket, melyeket kézzel gyakran érintenek (ilyenek pl. az ajtókilincsek, korlátok, villanykapcsolók stb.) Ezeknek a felületeknek a fertőtlenítésére az alkohol bázisú gyorsfertőtlenítők, illetve a fertőtlenítő kendők alkalmazhatóak.
– A klórálló burkolattal ellátott helyiségek padló és fal burkolatainak fertőtlenítésére a
klórtartalmú készítmények is alkalmazhatók.
– A takarítást, fertőtlenítést úgy kell megszervezni, hogy az a táborozók egészségét ne
veszélyeztesse.
– A személyzet különös gonddal tisztítsa az étkezés során használt eszközöket.
– A textíliák gépi úton történő fertőtlenítő mosása termodezinfekciós és kemotermodezinfekciós mosási eljárással történhet.
– Amennyiben egy gyermeknél, vagy dolgozónál légúti fertőzés tünetei észlelhetők,
haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell az intézmény orvosát, aki az előírt és általa ismert eljárásrend szerint dönt a további teendőkről. Gyermek esetén a szülők értesítéséről is gondoskodni kell. A beteg gyermek felügyeletét ellátó személyzetnek kesztyű és maszk használata kötelező.
A fentieken túl az NNK az alábbi járványügyi szabályok betartására hívja fel figyelmet:
Személyi higiéne
Kiemelt figyelmet kell fordítani a dolgozók személyi higiénéjének betartatására is, melynek központi eleme a gyakori, alapos szappanos kézmosás, kézfertőtlenítés valamint az arc érintésének elkerülése.
Szellőztetés
Zárt térben a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében nagyon fontos a
csoportszobák fokozott és folyamatos szellőztetése az időjárás és a környező forgalom
függvényében. Amennyiben lehetséges, javasolt az óvodai foglalkozások udvaron, szabad levegőn történő megtartása, valamint több szabadtéri játék szervezése a csoportok egymástól történő elkülönítésével. Javasoljuk azonban a személyes érintkezéssel járó játékok kerülését.
Kontaktusok csökkentése
A kontaktusok csökkentése érdekében a gyermekek átadása során a szülők lehetőleg továbbra se menjenek be az ügyeletet adó intézménybe. Amennyiben ez nem megoldható az öltözőben minimalizálni kell a benntartózkodás idejét és a személyes kontaktusok elkerülése érdekében legalább 1,5 m távolságot kell tartani egymástól a szülőknek. A szülők a bölcsőde/óvoda előtti területen a várakozás során egymástól legalább 1,5 méter távolságot kell, hogy tartsanak egymástól. A gyermekekért 65. életévét betöltött személy lehetőleg ne menjen.
A térítési valamint az étkezési díjak befizetése során kerülni kell a sorban állást. Javasolt a befizetést olyan helyiségben megszervezni, amely a gyermekekkel történő kontaktust nem teszi lehetővé (pl. külön bejáratú helyiség). A befizetések esetén javasolt a banki átutalást előnyben részesíteni a készpénzes befizetésekkel szemben.
Kockázati csoportba tartozó dolgozók mentesítése
Tekintettel arra, hogy a jelenlegi járványban a 65 év felettiek és a krónikus betegségben
szenvedők (daganatos megbetegedések, szív-érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, anyagcsere betegségek /cukorbetegség/) a leginkább veszélyeztettek, ezért javasolt ezen csoportba tartozó dolgozókat a gyermekkel közvetlenül érintkező munkakörökben mentesíteni az ügyeleti munka alól.
Azokban a munkakörökben azonban, ahol minimális a gyermekekkel való kontaktus, pl.
adminisztratív munkák, étkezések előkészítése, takarítás nem indokolt a fentiek szerinti
dolgozók munka alóli mentesítése.
Javasoljuk, hogy a higiénés szabályok betartására (az arc érintésének kerülése, az egyes
tevékenységet követő alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés
szükségességére, a köhögési etikett betartása) a dolgozók figyelmét nyomatékosan hívják fel.
3
Hangsúlyozni kívánjuk azonban, hogy a megelőző intézkedések (fertőtlenítés
távolságtartás, személyi higiéne, folyamatos szellőztetés) betartása esetén a kockázat
jelentősen csökkenthető, minimalizálható.
Védőeszközök
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) értelmében a
Magyarországon munkát végzőknek joguk van a biztonságos és egészséges
munkafeltételekhez, és a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért.
Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében az Mvt. 54. § (2) és (3) bekezdése szerint a munkáltatónak rendelkeznie kell kockázatértékeléssel, amelyet a tevékenység megkezdése előtt, majd azt követően indokolt esetben, de legalább 3 évente köteles elvégezni és szükség szerint felülbírálni.
Indokolt esetnek számít többek között minden olyan, az eredeti tevékenységgel összefüggő változtatás, amelynek eredményeképpen a munkavállalók egészségét, biztonságát meghatározó munkakörülményi tényezők megváltozhattak.
Javasoljuk ezért, hogy a jelenleg fennálló közegészségügyi és járványügyi helyzetben
munkáltató végezze el a meglévő kockázatértékelés felülvizsgálatát, és a munkavállalók
munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és
egészségvédelmi követelményeiről szóló 65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet, valamint a
biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló 61/1999.
(XII. 1.) EüM rendelet előírásainak figyelembevételével annak módosítását, így biztosítva az ügyeleti munka során a biológiai tényezők hatásának kitett munkatársaik higiénés és egyéni védelemét.
Összhangban valamennyi mértékadó nemzetközi (CDC, OSHA, ECDC, WHO) szervezet
szakmai álláspontjával megállapítható, hogy a speciális (FFP2, FFP3 szűrőosztályú)
légzésvédők a légúti fertőző betegségben megbetegedettek illetve arra gyanús személyek ellátása során az egészségügyi személyzet légzésvédelmének biztosítására
alkalmazandók. Az ügyeletben való részvétel alapvető feltétele az egészséges, tüneteket nem mutató egészségi állapot, ezért a speciális, szeleppel rendelkező, az elhasznált levegőt koncentráltan a környezetbe juttató maszkok használata indokolatlan, és többletkockázatot jelenthet.
Tekintettel a gyermekek fokozott mentális sérülékenységére, a megszokott környezettől
eltérő gondozási helyből is adódóan, a gyermekek gondozását még nagyobb
odafigyeléssel és törődéssel végezzék.

https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/653-tajekoztatas-a-bolcsodei-es-ovodai-nevelessel-kapcsolatos-jarvanyugyi-szabalyokrol

 


ÓVODAI BEIRATKOZÁS

Kedves Szülők!

Az Emberi Erőforrások Minisztere által kiadott 7/2020 (III. 25.) EMMI határozatára hivatkozva a 2020/2021 nevelési évre a beiratkozás a következőképpen történik:

Automatikus felvételre kerül 2020 április 21.-ig az a gyermek, aki

  • Olaszon és vonzáskörzetében lakik
  • 2020 augusztus 31.-ig betölti a 3. életévét
  • Olaszon és vonzáskörzetében lakik és nem érkezett olyan jelzés, hogy másik óvodába iratkozik be

Telefonon vagy email-ben keresse az intézményt:

  • Akinek gyermeke 2020. szeptember 1. és 2020 december 31. között tölti be a 3. életévét, és igénybe kívánja venni az óvodai nevelést
  • Aki Olaszon és vonzáskörzetében lakik, de nem az Olaszi Óvodába iratkozik be, hanem más óvodába
  • Aki nem Olaszon és vonzáskörzetében lakik, de az Olaszi Óvodába kívánja beíratni gyermekét

A felvételről a szülő határozatot fog kapni.
Jelentkezések időpontja: 2020. április 6. és április 16 között 8-12 óráig
Telefonszám: 0669/557-005
Email: ovoda7745@gmail.com
Szeretettel várjuk a gyermekeket az Olaszi Óvodában!

Lévai Anikó – óvodavezető


ÓVODAI BEIRATKOZÁS 2020/2021. NEVELÉSI ÉV


Tisztelt Szülők!

A COVID-19 (Korona vírus) vírussal kapcsolatos országos intézkedésekkel összhangban az Olaszi Óvodafenntartó Társulás a következő tájékoztatással, kéréssel fordul Önökhöz:

2020. március 16-tól előreláthatólag két hétig, tehát március 29-ig csak ügyeletet tartunk az Olaszi Óvodában.

Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy csak azok küldjék óvodába gyermeküket, akik a gyermek(ek) otthoni, felnőtt felügyeletét nem tudják ezen időszak alatt megoldani, valamint a gyermek(ek) teljesen egészséges(ek), tünetmentesek: nem folyik a gyermek orra, nem náthás, nincs hőemelkedése, láza, nem köhög. Akiknek családjában, ismeretségi körében az elmúlt két hétben bárki járt külföldön és azóta találkoztak velük, szintén tartsák otthon gyermeküket.

Jelen intézkedésünket az országos döntések változásáig tartjuk életben.

Megértésüket tisztelettel köszönjük!

Tóth Gabriella sk.
Olaszi Óvodafenntartó Társulás
társulási elnök